Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Szajli Vanessza vagyok, 18 éves, most érettségiztem, terveim között szerepel a továbbtanulás. Szeretek táncolni, festeni, folyamatosan kipróbálom magam új dolgokban. A Tündérszépek szépségversenyt a húgom ajánlotta, és biztatott, hogy jelentkezzek. Nagyon örültem, hogy behívtak fotózásra, szívesen kipróbáltam magam ebben is.
Vanessza 165 centiméter magas, csillagjegye: oroszlán. Kedvenc étele a Carbonara spagetti, itala pedig a Sprite. Nagyon szereti Zeina Hot című dalát, kedvenc parfümje pedig a Guess Seductive Red illata.
Szajli Vanessza
18 Vezseny
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Czakó Viktória
23
Kőtelek
Baktai Cintia
22
Kenderes
Jakubovics Mónika
23
Bátonyterenye
Bolla Nikoletta
25
Szolnok
Mics Margit
33
Gyöngyös
Gazsi Zsófia
29
Jánoshida
Járomi Lili
18
Alattyán
Gyurkó Rebeka
19
Szolnok
Berki Elizabet
23
Öcsöd
Vallyon Bettina
24
Szolnok
Kása Mercédesz
23
Törökszentmiklós
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Deák Milla Manna
18
Salgótarján
Danyi Kitti Viktória
21
Rákócziújfalu
Gazsó Viegas Jennifer Adrianna
21
Vámosgyörk
Pócs Annamária
27
Szajol
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Csillag Emma
18
Szolnok
Marozsán Amanda
18
Jászberény
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Kótai Réka
21
Hatvan
Szabó Anna
25
Tiszaföldvár
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Mazug Gréta
18
Tomajmonostora
Moldován Alexandra
18
Tószeg
Sike Szilvia
18
Tiszaföldvár
Szőnyi Friderika
21
Eger
Fürcht Tímea
19
Gyöngyöshalász
Korábbi versenyek