Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Moldován Alexandra vagyok 18 éves, Tószegen élek. Szakácsként végeztem Szolnokon. Jelenleg a MÁV-nál tanulok jegyvizsgálónak. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért jelentkeztem a Tündérszépek versenyre. Remélem, sikerül elérnem a céljaimat. Hobbim a zenehallgatás, sütés.
Alexandra 172 centiméter magas, csillagjegye: oroszlán. Kedvenc étele a carbonara spagetti, itala a kóla. Kedvenc dala Miley Cyrus Flowers című száma, illata pedig az Armani Because it’s you.
Moldován Alexandra
18 Tószeg
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Szőnyi Friderika
21
Eger
Deák Milla Manna
18
Salgótarján
Berki Elizabet
23
Öcsöd
Gazsó Viegas Jennifer Adrianna
21
Vámosgyörk
Czakó Viktória
23
Kőtelek
Csillag Emma
18
Szolnok
Kótai Réka
21
Hatvan
Szajli Vanessza
18
Vezseny
Jakubovics Mónika
23
Bátonyterenye
Mics Margit
33
Gyöngyös
Mazug Gréta
18
Tomajmonostora
Kása Mercédesz
23
Törökszentmiklós
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Fürcht Tímea
19
Gyöngyöshalász
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Járomi Lili
18
Alattyán
Baktai Cintia
22
Kenderes
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Danyi Kitti Viktória
21
Rákócziújfalu
Bolla Nikoletta
25
Szolnok
Gyurkó Rebeka
19
Szolnok
Pócs Annamária
27
Szajol
Gazsi Zsófia
29
Jánoshida
Marozsán Amanda
18
Jászberény
Vallyon Bettina
24
Szolnok
Sike Szilvia
18
Tiszaföldvár
Szabó Anna
25
Tiszaföldvár
Korábbi versenyek