Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
– A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban jártam ki a középiskolás éveimet. Alkalmanként sminkmodellt álltam, a Tündérszépek szépségversenyre pedig édesapám biztatásra jelentkeztem. Tudni kell még rólam, hogy nagy családban nőttem fel, négy testvérem is van.
Panna kedvenc étele a rántotthús, kedvenc itala a gyömbér. Kedveli a popzenéket, a parfümök közül pedig a Womens Secretre esküszik. Magassága 170 centiméter és a bika csillagjegyében született.
Leskó Panna
19 Gyöngyös
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Szőnyi Friderika
21
Eger
Deák Milla Manna
18
Salgótarján
Czakó Viktória
23
Kőtelek
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Gazsi Zsófia
29
Jánoshida
Mics Margit
33
Gyöngyös
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Marozsán Amanda
18
Jászberény
Szajli Vanessza
18
Vezseny
Csillag Emma
18
Szolnok
Mazug Gréta
18
Tomajmonostora
Kása Mercédesz
23
Törökszentmiklós
Danyi Kitti Viktória
21
Rákócziújfalu
Baktai Cintia
22
Kenderes
Szabó Anna
25
Tiszaföldvár
Fürcht Tímea
19
Gyöngyöshalász
Moldován Alexandra
18
Tószeg
Vallyon Bettina
24
Szolnok
Pócs Annamária
27
Szajol
Gazsó Viegas Jennifer Adrianna
21
Vámosgyörk
Berki Elizabet
23
Öcsöd
Jakubovics Mónika
23
Bátonyterenye
Sike Szilvia
18
Tiszaföldvár
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Bolla Nikoletta
25
Szolnok
Kótai Réka
21
Hatvan
Gyurkó Rebeka
19
Szolnok
Járomi Lili
18
Alattyán
Korábbi versenyek