Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
A 168 centiméter magas Milla a szűz jegyében született, kedvenc étele a töltött káposzta, itala a citromos víz. Kedvenc zenéje a Moradtól a Casablanca, parfümje pedig a Moschino-Funny. Milla idén érettségizik a Táncsics Mihály Technikumban, jövőre pedig marketing szakon szeretne továbbtanulni. Szabadidejében autóversenyezni és zongorázni szokott. Elmondása szerint már régóta ki akarta magát próbálni a kamerák előtt.
Deák Milla Manna
18 Salgótarján
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Baktai Cintia
22
Kenderes
Czakó Viktória
23
Kőtelek
Gazsó Viegas Jennifer Adrianna
21
Vámosgyörk
Szőnyi Friderika
21
Eger
Jakubovics Mónika
23
Bátonyterenye
Sike Szilvia
18
Tiszaföldvár
Danyi Kitti Viktória
21
Rákócziújfalu
Szabó Anna
25
Tiszaföldvár
Kása Mercédesz
23
Törökszentmiklós
Gyurkó Rebeka
19
Szolnok
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Járomi Lili
18
Alattyán
Gazsi Zsófia
29
Jánoshida
Fürcht Tímea
19
Gyöngyöshalász
Szajli Vanessza
18
Vezseny
Vallyon Bettina
24
Szolnok
Moldován Alexandra
18
Tószeg
Bolla Nikoletta
25
Szolnok
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Mics Margit
33
Gyöngyös
Pócs Annamária
27
Szajol
Mazug Gréta
18
Tomajmonostora
Berki Elizabet
23
Öcsöd
Csillag Emma
18
Szolnok
Marozsán Amanda
18
Jászberény
Kótai Réka
21
Hatvan
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Korábbi versenyek