Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Virág a Kodolányi János Egyetemen tanul gazdálkodás és menedzsment szakon. Öt éve modellkedik és 15 évesen vett már részt szépségversenyen. A megmérettetésre azért jelentkezett, mert szeretné újra kipróbálni magát ezen a téren. Szeret a barátaival lenni, és egy nyitott, vidám személyiségnek tartja magát.
Virág 175 centiméter magas és a bika jegyében született. Kedvenc étele a töltöttkáposzta, kedvenc itala pedig a narancslé. Szereti a Margaret Island – Boldogságtól című számát, illetve az Ariana Grande – Cloud parfümöt.
Mezei Virág
21 Orosháza
Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Akár kétszáz forinttal is drágíthatja a benzin árát a brüsszeli karbonadó
Az Európai Bizottság lényegében azt akarja elérni a tagállamoknál, hogy a klímavédelem zászlaja alatt mesterségesen megemeljék a lakosság energiaköltségeit, pedig azokat egyre kevesebben tudják megfizetni – emlékeztet Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.
Mezei Virág köszöni, hogy értékelted!
Mezei Virág köszöni, hogy értékelted!
Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Akár kétszáz forinttal is drágíthatja a benzin árát a brüsszeli karbonadó
Az Európai Bizottság lényegében azt akarja elérni a tagállamoknál, hogy a klímavédelem zászlaja alatt mesterségesen megemeljék a lakosság energiaköltségeit, pedig azokat egyre kevesebben tudják megfizetni – emlékeztet Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
További versenyzők
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Sümeghy Laura
18
Szeged
Csorba Petra
23
Csép
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Zsanai Mia
20
Siófok
Kohán Anita
34
Budapest
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Orosz Viktória
22
Szerencs
Balog Vivien
21
Szombathely
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Magyar Dóra
22
Sopron
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Algács Lia
18
Győr
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Palik Bianka
21
Budapest
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Schneider Szonja
21
Pécs
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek