Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Koczor Boglárka
21, Nagykanizsa

– A Pécsi Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, angol–magyar szakos tanár képzésen tanulok – fogalmazott Boglárka. – Szeretek emberekkel, gyerekekkel foglalkozni, segíteni másokon, ezért is választottam a pedagógusi hivatást. Ez is az egyik oka annak, hogy jelentkeztem a Tündérszépek 2021- es versenyére, remélem, hogy sok új, jó embert ismerhetek meg, s kicsit kinyílhat a világ előttem. Szeretek új dolgokat kipróbálni, elvégeztem egy műkörömépítő és kézápoló képzést is. Rengeteg portré készült már rólam, de valahogy mégis a kreatív fotózás a kedvencem, ahol belecsempészhetek egy kicsit a személyiségemből.

A 168 cm magas Boglárka a Bak jegyében született. Szereti a rántott sajtot, legszívesebben vizet fogyaszt. Kedveli ByeAlex zenéjét, kedvenc parfüme a Police.

Tündérszépek – 2021